Van az úgy, hogy nem parázol rá a dolgokra. Tervben van, számolsz vele, nem aggódsz. Eljön az ideje, megcsinálod és kész.
Így voltam most Keszthellyel, a puzzle ki volt terítve az asztalra, az elmúlt hónapokban pedig szépen elkezdtem összerakni a darabjait. 

Év elejétől heti háromra növeltem az úszások számát, télen is hajtottam görgőn a bringát, április óta az új Meridával pedig megsokszoroztam a kerékpáros kilométereim számát. A futást pedig folytattam úgy, mint korábban, talán mondhatom rá, hogy aktívan. Egyszóval: készültem.

Nyugodtan tudtam aludni is a verseny előtti éjjelen, és még az sem billentett ki az egyensúlyból, hogy - gyermekeim által  nonstop hazaszállított vírusoknak hála - heveny hasmenéssel kezdtem a verseny napját.
Reggeltől toltam magamba a tésztát, szénhidrátot, hogy az energiát (az éppen elvesztettet is) időben betárazzam a raktárba.
bedepózik a csapat

20 fok, szélcsend,  és szemerkélő eső várt minket Keszthelyen, jobbat nem is kívánhattunk volna.
Háromszázhuszonkilncedmagammal sorakoztunk fel a két piros bólya között a Balatonban, amikor 11 órakor eldördült a rajtpisztoly.

Jelige: lábvíz. Ez az egyetlen tervem volt a vízben, ezúttal sikerült is. Semmi jobbszélen mellúszás, eljött az idő, hogy a fősodorban küzdjek gyorsban. Összejött, még a bunyót is megúsztam. Találtam megfelelő, nálam kissé jobban úszókat, akik ideálisan húztak, és még éppen tudtam tartani az érzésre 1.48/100-as tempót.
Az utolsó fordítóra már nem kicsit fájt a vállam, a pillangónak nevezett izmokat pedig így még nem éreztem korábban. Mint kiderült utólag, a félórás időeredményt a többek által mért 1750 m-es pálya indokolta. A sekély vízben való 100 méternyi cammogás volt a legfárasztóbb az egészben.  78. helyezettként jöttem ki a vízből. Kitartottam, a kirakós harmada a helyére került.
Meglepődtem, hogy jóval Déri Miki előtt, és csak kevéssel a profin úszó Varga Feri mögött értem partot. Tekerőbajnok klubtársam gyorsabban depózott, pedig jó lett volna együtt indulni vele a bringán.

Kalapált a szívem az úszástól még rendesen, ezért óvatosan kezdtem a pedálozást, de a városhatárig már vagy 20 előzés azért így is megvolt. Közben pedig toltam magamba az energia kockákat, ISOval leöblítve, ha kívántam ha nem. :-) 5 km-t vezettem egy pofátlan (amilyen én is szoktam lenni :) bojt, ahol amint előre engedtem valakit, máris belassult a sor, muszáj volt elöl maradnom, hogy haladjunk is. Az áldatlan állapotnak az első -páhokot elkerülő- domb vetett véget, ahol azonnal leszakadt minden potyautas. A megfelelő szövetségest a második húzós dombnál találtam meg egy ifjú sziklaerős titán, Ádám Alexander személyében. Piszkosul bírta az emelkedőket, végig mögötte maradni is kihívás volt. Az egyeneseken és a  lejtőkön azért én is meg tudtam támogatni szélárnyékkal, közben kicsi dumálás is belefért a versenybe. Bölecz sporttársat kb. 25 km-nél értük be, és amin nagyon meglepődtem, hogy harmincegypár kilométertől már Varga Ferivel tekertünk egy bojban. Jól kihajtottam magam, de nem végzetesen.
41 km, 414 méter szintemelkedés, 32,8 átlag, 37. pillanatnyi helyezés és persze 1 liter elfogyasztott folyadék jellemezte a bringás szakaszt számokban.

Már csak a futás volt hátra, ahová első Zalatriatlonosként indultam. A borongós égboltból hirtelen előkerült a nap, teljes pompájában, perzselő sugaraival. Könnyebb lett volna, ha az úszás alatt süt, és a végére felhősödik, de hát nem kívánságműsor a triatlon. :)
A nagy hajtás után nem volt gond a lábaimmal, viszont a lélegzetvételeken éreztem, hogy az én erőm sem tart örökké.
-Ésszel, ember!  Figyelmeztetem magam, és lazán kezdtem.  25 métert emelkedik az út  a parttól a kastélyig, ezt a kis szintet most tiszteletben tartottam felfelé, és az enyhébb gyorsításokat a lejtmenetekre osztottam be. A frissítés kiváló volt, vizes szivacsokat hordoztam magammal végig (korábban ezzel még nem találkoztam). Még az állóhelyzetben történő ivás luxusát is megengedtem magamnak, nem érdekelt az a pár másodperc hátrány. A tavaly nyári vasi összeomlás rémképe lebegett előttem, nem hajtottam ki magam. 4.35' környékére lőttem be a tempót, és ezt nagyjából tudtam is tartani.

A szurkolótábor óriási volt, ilyen szintű biztatást ritkán kap az ember. Külön megtiszteltetés volt, hogy egerszegi klubtársak és haverok is ott csápoltak nekünk az úton, nagyon jól esett és sok erőt adott. A többször szemből érkező csapattársakkal pedig vidáman pacsiztunk.

Meneteltem szépen, alig előzött meg valaki. Kerestem az árnyékokat, (már ahol volt), a szivacsokból hűtöttem a fejem. Nem kentem be viszont magam naptejjel az elején, így pecsenyére sült a vállam, de főleg a nyakam. Tartalékoltam szinte végig, és csak az utolsó kilométerre engedtem rá a pufferben maradt utolsó energiát az útra.  Nem volt egy nagy rohanás, az egész futás átlaga 4.38' lett.

Befutottam a nagy csillag alatt, huszonnyolcadikként finiseltem, korcsoportomban ötödik helyen, 2:36:01 összidővel.

A leégett nyakamba akasztották a félkilós befutóérmet, ezzel a kirakós utolsó darabja is a helyére került. 

Szinte gyanúsan kevés ember volt még a célban, el is mentem megnézni gyorsan, hogy ez mit jelent... ...aztán az eredmények ismeretében rájöttem, hogy ez egy kiadós szőlő-dinnye-banán ebédet ér, alkoholmentes sörrel és kólával.... :) :) :)

Szuper esemény volt, nincs bennem semmilyen "milettvolnaha" érzés, ez a verseny egyszerűen jól sikerült, és a megpróbáltatások közben is tudtam élvezni. Indulhat a következő puzzle... 

Ha véletlenül pont emiatt az írás miatt kaptál kedvet a triatlonhoz, ajánlom a zalaegerszegi rendezvényünket, ahol kezdőként is kipróbálhatod magad! 

https://www.facebook.com/events/2035622683429098/

http://zalatriatlon.hu/index.php/egerszeg-triatlon-2018/